Feladatok
- Portré fotózás
- Grafikai anyagok készítése
- Transzparens hátterű képek
Ügyfél
Projekt év
Brief.
Partnerünk, a Musico Hungary felhívására zajló tehetségkutató 2. helyezettje egy nyeremény fotózáson vehetett részt, amelyet mi bonyolítottunk le. A Pink & The Panthers ránk bízta a fotózás kreatív és technikai megvalósítását is.
Megvalósítás.
A zenekar épp a DunaTV-n közvetített A Dal21 című műsor előválogatóján vett részt, így számunkra az volt a fő szempont, hogy olyan fotókat és grafikai dizájnt adjunk nekik, amely egy nemzetközi színvonalú zenei műsor háttér elemeként is megállja a helyét. Figyelemfelkeltő anyagra volt szükségük, hogy minél több szavazatot és új rajongót tudjanak megfogni a műsor ideje alatt. Azonban nem korlátozhattuk a képek szavatosságát kizárólag a műsor idejére, ezért transzparens háttérrel ellátott portrékat is készítettünk róluk, a későbbi médiamegjelenésekhez, promóciós kampányokhoz.
A fotózásnak, állandó partnerünk, a Fényművek Stúdió adott otthont. Közel 5 órás fotózás alatt készítettünk egyéni és csoport képeket is a bandáról, 3 kreatív koncepció alapján. 2 fős werk stábbal dokumentáltuk a közös munkát, hogy a Social Media kommunikációt is biztosítsuk számukra.
Konklúzió.
Létrehoztunk 3 teljesen önálló kreatív koncepció alapján megvalósult fotósorozatot. Egy egyéni, neon alakzattal ellátott portré sorozatot, amely szuggesztív, dinamikus, friss megjelenést adott a banda tagjainak, indirekt módon egységesítette Social Media profiljaikat. Megalkottunk egy, a műsor ideje alatt használt Facebook profilkép keretet, hogy a rajongók kifejezhessék támogatásukat a zenekarnak.
Készítettünk egy vad, vicces és figyelemfelkeltő fotó-grafikai sorozatot is, ahol a zenekar fő arculati színeiben jelennek meg a tagok mozgó és statikus állapotban egyaránt. Minden elkészült képet transzparens háttérrel is a zenekar rendelkezésére bocsátottunk, hogy további mutációkban és kommunikációs célokra is hasznosítsák. Az eredmény, ugyan nem mérhető, de reméljük, mi is hozzá tudtuk őket segíteni a műsorban elért kiemelkedő helyezéshez!